granturizmó!

 Me nekiindulok életem első nosztalgiavonatozásának a legendás 424-es gőzmozdonnyal, nagyon kíváncsi vagyok, annál is inkább, mivel a vonat amúgy számomra az ideális közlekedési eszköz.

(Fotó: Németh Gábor Árpád)

A vonat egyébként a siófoki Stefánia Fesztivál miatt jár, ami stílusában nem kimondottan vonzó számomra, de maga a vonat elég jónak tűnik, korhű kocsikkal, Orient Expressz étkezőkocsival. Beszámoló videóval fotókkal hamarosan.

Közhely, persze, de a témában megkerülhetetlen:

Nagy örömömre, régóta Délkelet-Ázsiában élő gyerekkori barátom, Gábor engedett az unszolásomnak és egyenesen a helyszínről tudósítja majd -remélem minél gyakrabban- a blogot. Fogadjátok szeretettel!
granturizmó!

Innentől övé a szó:

Régóta tervezgettem, hogy egyszer kamerával felszerelve letámadom a környék piacait, és lefotózom azt a sok furcsa gyümölcsöt, amikről sokáig magam sem tudtam, mi fán teremnek. Tiz éve fotózom Délkelet-Ázsiát, de erre az akcióra eddig nem került sor. Most bepótoltam a hiányt.

A kis észak-thaiföldi faluban, ahol lakom, a helybéliek több év után is úgy néznek rám, mint egy marslakóra, hát még ha megjelenek egy nagy fényképezőgéppel a kezemben, hogy számukra mindennapos dolgokat fotózzak. Ami nekik mindannapos, az nekem egzotikus. Ezen mindig jó nagyokat kacagnak. Hogy lenne már egzotikus a durian, amikor itt nő a kert végében? Thai nyelven az a szó, hogy egzotikus, nem is létezik. Valami vagy van vagy nincs. A thaiföldi piacokon pedig általában minden van. Trópusi gyümölcsökből különösen. Nézzük, mit rejtenek a thaiföldi piacok a banánon túl.

Ha már a duriant emlitettem, kezdjük is ezzel.

A durian (thaiul tulian) félreismerhetetlen. Nem csak a szörnyszülött külalakjáról, hanem a hasonlóan borzasztó szagáról. Émelyitő illatával már száz méterről elárulja magát. Különös módon a durian szagolgatása a legfontosabb szertartás vásárláskor. A vastag, tüskés bőr alatt rejlő, krémes húsú magokról a szaguk alapján derül ki elég édesek-e. Az édes erős kifejezés, hiszen a duriannak nem csak a szaga, hanem az ize is enyhén szólva furcsa. De ez is csak megszokás kérdése. A thaiok imádják a tuliant, bár túl nagy dózisban nekik is felfordul tőle a gyomruk. Az ajánlott mennyiség két szelet, annál több ájulást okoz (a thaiok szerint a tulian "forró gyümölcs", és nap közben nem szokás enni). Tulianból három féle van Thaiföldön: a mon-thong (jelentése "aranypárna", puha, sárga húsa miatt), a kán-jáo ("hosszúszárú") és a cseni-kháj ("majomtojás", mert túl nagy a magja). A képen mon-thong tulian látható. Amikor megkérdeztem a nénit, hogy illatos-e, azt mondta, nem eléggé. De nagyon zavarban volt, mert az árut sosem illik kritizálni.

A durian egész trópusi Ázsiában közkedvelt. Úgy is nevezik, hogy a gyümölcsök királya. Ha ilyen a király a gyümölcsök között, vajon milyen lehet a királyné? Szerencsénkre a trópusi Ázsia csodásan feminin.

Mangkut, a gyümölcsök királynője.

A mangkut a legkedveltebb gyümölcs Thaiföldön. Édes, lédús, omlós húsát kilószámra falják az esős évszakban, amikor hatalmas standokat töltenek meg vele a piacokon, és teherautókról árulják az út mentén. A mangkut felnyitása külön tudomány, amire főleg a nők nagyon büszkék, elvégre az ő szépséges gyümölcsük. Óvatosan körbetapogatják a törékeny, mélybibor héját, és közben valahogy felnyilik a gyümölcs, anélkül hogy a benne rejlő puha, fehér húsú magok megnyomódnának. (A képen látható példányokat késsel vágtuk fel az esztétikai tökély kedvéért).

Ide kapcsolódik a mangkut nemzetközi elnevezésének legendája. Állitólag régen egy tudatlan külföldi a gyümölcsös standon válogatott, a gyümölcsöket tapogatva és nyomkodva (szörnyű illetlenség). Amikor a mangkuthoz ért, megkérdezte az eladót: "mi ez, mangó?" Mire az eladó dühösen igy szólt "mangosztin", ami kb annyit tesz: "mangó" egy frászt. (Amikor a külföldi a papayát kezdte tapogatni, a kofa majdnem fejbeverte, de a szomszéd rákiáltott, hogy "pa, pa, ja!" vagyis "néném, ne tedd!") Hát igy gondolnak a külföldiekre a thaiok.  

Átlagos mangkut stand egy útszéli piacon

Mielőtt azt hinnénk, hogy a thaiok csak rosszat tulajdonitanak a külföldieknek, gyorsan bemutatom a farangot:

Ennek a gyümölcsnek a neve teljesen azonos (ejtésben és irásban is) a külföldiek thaiföldi elnevezésével. A farang a fehér bőrű külföldiekre vonatkozik, és feltehetőleg innen ered a gyümölcs neve is, ami belül fehér húsú. Beleharapva a körtéhez hasonlit a sok kősejt miatt, ami ropog az ember foga alatt. Izre semmi különös, inkább izetlennek mondható. Fő erénye a frissessége. Forró napokon (Thaiföldön ebből van több) pompás felüdülést okoz egy farang elropogtatása. Csak a közepén csoportosuló, kesernyés magokat kell elkerülni.

A faranghoz hasonlóan sok jelentéktelennek tűnő gömböccel és bogyóval találkozunk a thaiföldi piacokon, amelyek azonban belsejükben mennyei izeket rejtenek. Egyikük a szinte teljesen jellegtelen kinézetű krathon.

A krathon mellett simán elsétálnánk a piacon, ha nem lenne ez a blog.

Ez a gyümölcs viszonylag ritkán lehető fel, de annál nagyobb örömet okoz. A természetben egy hatalmas fán nő, és szerencsésnek mondják azt, akinek a kertjében áll egy krathon fa. A krathonnak az egyik előnye, hogy nem csak a magok körüli gyümölcshús falható be, hanem a vastag, narancssárga gyümölcshéj is.

A külsőleg semmitmondó krathon felnyitva fejedelmien néz ki. Magjai jó nagyok, és szivósan tapad rájuk a hús, ezért sokáig lehet szopogatni őket. És édesek mint a méz.    

A külsőre jelentéktelen, ám belsejükben kincset rejtő gyümölcsök kitűnő példája a következő bogyó. Látszólag úgy néz ki, mint egy rakás rohadt füge, de a látszat csal.

Ez a longkong, a délutáni nassolások kedvenc főszereplője.

A longkong két formája ismeretes Thaiföldön, az egyik felnyitva tejnedvet ereszt, a másik nem. A képen látható fajta nem tejel, és héja vékonyabb.

A longkongot felnyitva öt gerezd, áttetsző hússal fedett magot láthatunk magunk előtt. Ezeket úgy ahogy van be kell falni, mert annyira finomak. Egy kiló simán elfogy belőle tiz perc alatt. Állitólag a húsban rejlő magocskák nagyon keserűek, és a thaiok kiköpködik őket. De a magok olyan kicsik, hogy nyugodtan lenyelhetők. Én legalábbis lenyelem őket.

Nekem a longkong a kedvenc gyümölcsöm.

Ha már a kedvenceknél tartok, muszáj megemlitenem a trópusi Ázsia egyik tömeggyümölcsét.    

Ez a lam-jai.

Lam-jaiból annyi terem Kelet- és Délkelet-Ázsiában, hogy a kinaiak például lisztet őrölnek belőle. Thaiföldön nem pazarolják lisztre a lam-jait, hanem frissen megeszik. Esős évszak közepén, augusztusban fürtökben lóg a lam-jai a roskadozó fákon, és fillérekért kapható mindenütt. Izre és állagra olyan mint a lin-csi (licsi, lájcsi), de annál édesebb, és nem lehet megunni. Ha meg lehetne unni, magam is nagy bajban lennék, mert a kertemben hét lam-jai fa van, jelenleg tele gyümölccsel. Szerencsére a lédús húsát a kutyáim is szeretik, ezért egyetlen bogyó sem megy veszendőbe. Az egyik kutyám, Mam-Mem (magyarul Maszat) megtanulta kibányászni a gyümölcsöt a héjából, pedig egyébként elég kis ügyefogyott állat. A lam-jai olyan édes, hogy muszáj volt megtanulnia. 

Igy nő a kertemben a lam-jai.

Ennyi szépség utám most jöjjön egy igazi rondaság

Ez egy viszonylag kellemes kinézetű fénykép a lakam nevű szörnyszülöttről.

Őszintén szólva még egyetlen külföldit sem láttam, aki vásárolt volna ebből a gyümölcsből, noha ennek az is lehet az oka, hogy csak esős évszakban kapható, és akkor sem mindenhol.

A lakam tapintásra is meghökkentő. Olyan, mintha szőrös papirba lenne csomagolva. De ha sikerül leküzdeni a kezdeti bizonytalanságunkat, nagy meglepetésben lesz részünk. A lakam az egyik legfinomabb gyümölcs a világon. 

Ha valaminek az izét kell leirni, a thaiföldiek rendkivül képletesen fogalmaznak. Thaiföldön kétségkivül az evés a legfontosabb tevékenység, a maga szertartásaival, szokásaival és illemszabályaival. Az ételről és a zamatokról órákig tudnak beszélni a tájok. 

A lakam ize olyan összetett, hogy leginkább csak tömören annyit mondanak: man-man. Szó szerint azt jelenti, hogy zsiros, bár ez nem az izére, hanem az állagára vonatkozik.

A papirszerű héjat felbontva igy néz ki a lankam. Nem túl étvágygerjesztő, barnás foltjaival mintha rohadt lenne. Ami belül túl barna, az valóban rohadt, de ez itt szinte tökéletes. Krémes, édeskés, kicsit savanykás, egyszerre testes és lágy, és mintha nyomokban mogyorót is tartalmazna. 

Egyszóval tökéletes.

Húsában egy nagyon kemény magot rejt, amit nyugodtan szét lehet köpködni. Hátha kinő belőle egy fa.

Végül, de nem utolsósorban egy távoli ismerős, a sárkánygyümölcs. 

Thai nyelven khéo-mankon a neve, ami azt jelenti, a sárkány üveggömbje. Nevét a kinai legendák sárkányairól kapta, akik szájukban vörös tűzgolyót tartanak. A kinai mondakörben a sárkány a napot üldözte, amig el nem kapta. A legendának számos változata ismert, és a templomi sárkányok szájában vagy markában mindig van egy golyó, amit nem lehet onnan kiszedni. Ha valakinek mégis sikerül, az nagy tettekre hivatott az életben. Például arra, hogy megegye ezt a gyümöcsöt anélkül, hogy a levével összemaszatolná magát.

A sárkánygyümölcs jégbe hűtve a legfinomabb. Húsa fehér és sötétvörös kivitelben terem.

Ennyi fért a mai gyümölcskosaramba, de lesz még folytatás. Thaiföld trópusi gyümölcstermése szinte kifogyhatatlan, és ezek a furcsa gyümölcsök éppúgy hozzátartoznak az utazás élményeihez, mint az egyéb (egzotikus :-) inyencségek.

 Úgy tűnik ma sem lesz hideg. Nem segít más, csobbanni kell, lehetőleg egy jéghideg medencébe. Az sem baj, ha vannak körülötte pálmafák. És koktélbár. Vagy dzsungel, esetleg egy vízesés.

Neked melyik/milyen az álommedencéd, ahova most beugranál? Inspirációként néhány kellemes darab a világból...

Igazán nem szoktam gyakran termékekkel foglalkozni, de vannak olyanok, amik egyszerűen idekívánkoznak. Ilyen az Amazon e-könyv olvasója, a Kindle, aminek most új generációja jön ki, hamarosan Európában (értsd: vám és áfa nélkül!) is.

Persze megvan a romantikája annak is, ha az ember a néhány hetes útra visz magával egy-két angol nyelvű könyvet, amit kiolvasás után a helyieknek ajándékozhat, akik például Ázsiában roppant hálásak tudnak lenni érte, és aztán könyvesboltban vagy antikváriumban vesz helyettük újakat. A sok buszozás, repülés, hajózás, vonatozás bőven kínál lehetőséget az olvasásra. És egy jó paperbacket lehet használni nehezéknek, párnának, ajtótámasznak...

Viszont egy profi e-könyv tud mást. Például tárolható rajta 3500 könyv, egy hónapig bírja elemmel töltés nélkül, vékony, könnyű és a legnagyobb dobás a 3G-s mobilinternet havi díjak nélkül! Az ára is igencsak elviselhetőbbé vált: 149 GBP. (Amerikában nyilván még olcsóbb, csak épp a szállítás, a vám és az áfa, garancia-érvényesítés...). Van 3G nélküli változat is, abban WiFi van, az se haszontalan dolog...

Nyár végén lesz kapható, addig előrendelés (a granturizmó!-nak is jó, ha rendelsz) van itt: 

Cipőt a cipőboltból, kobe marhát Kobéból. Méghozzá ideális esetben a helyszínen, úgy az igazi. Kyushu szigetről Tokió felé vonatozva így egyértelmű volt, hogy megéri leszállni Kobéban a shinkansenről.

Szerencsére cipőtalphoz kicsit sem hasonlít a legendás japán finomság, ami ugyan marhahúsként látta meg a napvilágot, de mégis valami egészen más. Lehet, hogy a kobe marha tartásával kapcsolatos szokások, a vagjú, vagy angolos átírással wagyu marha rendszeres masszírozása, sörrel itatása nem több puszta marketingfogásnál, de a végeredmény ismeretében ez szinte mindegy is. Ahogy mondani szokás, a gólt nem kell megmagyarázni. A zsírral teljesen átszőtt, márványos hús elképesztően zamatos, az unalomig ismételgetett közhely a nyelven történő elolvadásról itt pontosan megfelel a valóságnak.

Érdemes megfigyelni a saját készítésű videón a szakács mozdulatait, ahogy mindenféle felesleges mozdulat nélkül pár perc alatt elkészíti a tökéletes steaket, japán szokás szerint nem egyben sütve, hanem falatkánként.
Zárásként pedig a legzsírosabb részek kerülnek a tányérra egészen töpörtyűsre sütve, némi bambuszcsírával összekeverve. Felejthetetlen élmény volt, csak emiatt is visszamennék bármikor Japánba.

Nagy szerencse, hogy ilyen kis adag volt, így legalább befértem a kapszulahotelbe :)