granturizmó!

Nem lenne könnyű a múltkori nosztalgia gőzmozdonyos kirándulás után letagadni a vonatozás iránti vonzalmamat. A létező legkellemesebb utazási eszköz rajongói hétvégén a 10 éves fennállását is ünneplő Vasúttörténeti Parkban gyűlnek össze, ahol kedvükra hallgathatják a sípolás, füttyöt, zakatolást és krampácsolást. Az eseménynek persze nagyon hangzatos neve is van: X. Közép-Európai Gőzmodony GP és VI. Nemzetközi Étkezőkocsi Találkozó.

És ezúttal megjelenik a legendás 424-es is...

A granturizmó! természetesen ott lesz a helyszínen, képes beszámoló is lesz majd az eseményről.

A blog.hu új dizájnsablonjait kihasználva lecseréltem a blog külsejét.

Az ezzel kapcsolatos visszajelzéseket, kritikákat szívesem venném, főleg, ha pozitívak :)

A fejlécben a képet viszont kicseréltem egy saját készítésű fotómra.

Kérdés: hol készült és mit ábrázol? 

A japánokra sokan őrültként tekintenek, európaiak számára érthetetlen szokásaik miatt. Ahogy az utazásom során kiderült, valójában nagyon barátságos nép, bár néha valóban kissé mintha elhajlanának az általunk normálisnak vélt dolgoktól. És nem csak kicsit.

Ennek a devianciának az egyik leglátványosabb színtere a fővárosi Yoyogi Park és környéke, a Harajuku állomás. Vasárnaponként itt gyülekeznek a cosplay, azaz costume play hívei, akik mangafiguráknak öltöznek, de divatos a könnyen megfejthető jelentésű Lolita Fashion, vagy a Ganguro, az amerikai tinédzserek majmolása is.

A hazai amatőrfotósoknak és turistáknak egyaránt lelkesen pózoló tiniktől csak pár perc sétára egészen más a stílus, a hatvanas éveket idézik az idősebb generációhoz tartozó rockabilly tánccsoportok, akik szigetelőszalaggal megerősített, rongyosra taposott cipőikkel, farzsebükbe tűzött színes fésűvel és magasra brillantinozott hajukkal meglehetősen groteszk látványt nyújtanak.

Magában a parkban pedig sok-sok fiatal, kevésbé látványos, de gyakran igen izgalmas hobbijának hódol, a kendózástól (a legdurvább D-movie-kat megszégyenítő csatakiáltásokkal vegyítve), a zsonglőrködésen vagy a csoportos táncon át egészen a kutyasétáltatásig, ami -természetesen- szigorúan a kutyafuttatóban történik, az eb súlycsoportjának megfelelő rácsokon belül.

(Aztán nyilván beülnek egy étterembe, hogy egyenek egyet a világ legfinomabb steakjéből, éjszakára pedig bezárják magukat egy műanyag koporsóba...)

Egy újabb vendégszerzőt köszöntök szeretettel, Körösvölgyi Zoltán (sok egyéb izgalmas tevékenysége mellett a Yacht Life blog szerzője) családjával a nem túl ismert, de annál vonzóbb Puglia tartományt fedezte fel Olaszország déli részén.
[Augusztus 24-én, kedd este 21h-kor meg is hallgathatjátok az élményeit a rádióműsorban a radiocafén.]
granturizmó!

Innentől övé a szó:

Bár a címben szereplő feliratot nem Pugliában találtuk, hanem útban hazafelé Assisiben, mégis remekül illik dél-itáliai kalandozásunkra.- Ezen a nyáron ugyanis - járt utat a járatlanért újfent elhagyva - az olasz csizma sarkát és sarkanytúját alkotó tartományban jártunk.

Lassíts

Miért pont ezt a célt választottuk családi nyaralásra? A családi dilinyósságon, a puszta kalandvágyon, valamint azon túl, hogy Itáliának ebben a csücskében még nem jártunk, a konkrét indok az volt, hogy egy barátunk ott dolgozik, így az invitálás mellett felderítő egységként kedvet csinált az úthoz és kellő bennfentes információval látott el.

Milyen Puglia? Először is távoli. Autóval jó ezerhétszáz kilométer, de mi két hét alatt ötezret hajtottunk. A távolság levágható dubrovniki indulású komppal, de opcióként ott a repülő-bérautó kombináció, oldschool módon a vasút vagy hajósembernek a charterhajós megközelítés is.

Csónakok

Másodszor, aki Itáliában már többfelé megfordult, az pontosan tudja, hogy a 19. században megalkotott államot sarkosan különböző, önálló tartományok alkotják. Gondoljunk csak arra, mi a közös Nápoly és Milánó, Palermo és Udine vagy akár csak Lazio és Toszkána között! (Az Itáliát csak hírből ismerők számára elárulom: vajmi kevés.)

Ami szokatlan: Pugliában nincsenek külföldi turisták. Ennek több oka is lehet, de a földrajzi távolság, a turisztikai ismeretlenség mellett biztos az is számít, hogy nem beszélnek idegen nyelveket - így aki nem pötyög olaszul, esetleg spanyolul (bevált, működik), és mostmutasdmegben is felmentett volt, az nehezen boldogul.

Resti a parton

Pugliában budapesti szemmel lassú -, amúgy teljesen normális, emberi tempójú - az élet. A reggel a szomszéd kávézóban beszerzett kávé/macchiato/capuccino és cornettinek nevezett töltött vagy sima rongyoskifli kombójával indul. A sofőrök - az északon megszokott autócsodákhoz képest kis méretű autókkal (nagyobb sok helyen el sem férne a régi utcákon) - hihetetlenül lassan hajtanak (tuti, hogy a legtöbben kettes fölé soha életükben nem váltottak), és bármikor képesek jelzés nélkül megállni, ha ismerőst látnak, és kényelmes beszélgetésbe fogni akár a reggeli dugó kellős közepén is.

A sziesztát komolyan veszik, egy és fél öt között a vendéglátóhelyeken túl semmi nincs nyitva (sőt, az sem mind). Cserébe a délutáni műszak sem hosszú: nyolc-kilenc környékén végetér. Este azonban megélénkül az élet, korzózni kötelező program, szépen kiöltözve, éjfél környékén a dugó kábé ugyanakkora, mint reggel. A vasárnap és az ünnepnapok szent és sérthetetlen intézménye másolandó.

Éjjeli utca

Sajátos műfaj a sagra, ami nem más, mint esti kirakodóvásár. Bármerre indulunk, órányi távolságon belül mindennap belefuthatunk egybe. Ez a helyi zenekarral és a kulináris specialitásokkal való ismerkedés mellett további korzózásra ad lehetőséget.

Aki nemzetközi étteremláncok, plázák és szupermarketek nélkül képtelen életben maradni, el se induljon. Bríndisiben például mindösszesen két szupermarkettel futottunk szembe, de nemzetközi hipermarketet és hamburgerájt a helybéli kapcsolatunk is csak egyet-egyet ismert az egész tartományban.

Egyéb lehetőség azonban van temérdek. A strandfanatikusok választhatnak az Adria és a Ión-tenger vize, a homokos és a sziklás öblök között. Aki autózni-motorozni-hajózni szeret, az a partvidéken heteket eltölthet újabb szakaszok felfedezésével. A hozzám hasonló kultúrsznoboknakat pedig töménytelen művészeti-történelmi célpont várja.

Partvidék

Puglia a kulinárkalandozóknak a sztenderd olaszországi bruschetta-pasta-pizza-focaccia alapokon túl várakozáson felüli finomságokat tartogat. A tengerparton értelemszerűen tengeri ételeket választottunk: kardhalat, rákot, valamiféle mélytengeri halat roston, kagylókat mindenféle formában. Sőt, egy óvodáskorú kissrác cuppogásán felbátorodva életemben először osztrigával is próbálkoztam közvetlenül egy halásztól vásárolva.

Kagylótál

A szárazföld belsejében remek disznóságokat találhatunk: a messze földön híres cisterninói kolbászok és göngyölt bombettik például nagyon rendben voltak. A helybéli éttermek egyben hentesüzletek is - a pultnál kiválasztjuk amit kérünk, és mire az előételt megettük, megsütik nekünk. Friss kenyérrel, sült zöldséggel, articsókával, helyi borral korrekt kis menü.

Disznóságok

Igen, a zéró tolerancia itt (a legfrissebb rendelet szerint) csak a teherautó- és buszsofőrökre vonatkozik, magyarán a pohár bort-sört, amit az étel megkövetel, bátran elfogyaszthatjuk. (Aggodalmak eloszlatására: részeget egyet sem láttunk, autós koccanást is csak hármat két hét alatt. Talán a mértékletesség lehet a kulcsszó.)

A pugliai borokat amúgy sem kell bemutatni: a helyi negroamaro és primitivo szőlőre alapozott vörösek stabilan meggyőzőek. Ami viszont számomra meglepetés volt: elsőosztályú helyi kézműves söröket kóstoltam.

Lacikonyha

Külön említést érdemel az egyik bríndisi kikötői lacikonyhában beszerzett melegszendvics: életem egyik legjobbja volt. A népszerű és helyiek által vastagon látogatott büfékocsi-soron az enyhén csípős sertéskolbászt vaslapon megsütötték, majd friss ciabattába fektették szalmakrumplival, háromféle párolt gombával, valami vegyes savanyúsággal és szósszal együtt. Az egésznek különös pikáns ízt kölcsönzött a hátam mögött már fél napja folyamatosan tankoló luxus motorosjacht jelenléte (utánanéztem: 27 ezer liter gázolaj fér a tankjába:-)

Yacht

Mit hagytam még ki? Például az egyetemistakorom szicíliai stoppolós túrájáról ismert brioche con gelato-val (tölcsér helyett briósban felszolgált fagylaltot) történt újabb örömteli találkozást, az olajfaligetek látványát, a materai barlangházak városát, Taranto Kubára hajazóan lepattant belvárosát, (gyerekek és Mikuláshívők ezt ne olvassák!) Szent Miklós ereklyéit Bariban, Padre Pio döbbenetes méretű kortárs zarándoktemplomát (hatezer-ötszáz ülőhely mond valamit?), az ücsörgést és éjjeli tengernézést a többkilométeres bríndisi mólón, a reggeli misét egy 492 óta (!) működő Szt-Mihály-rendi templomban, Esperanza Spalding koncertjét Locorotondoban,... a sort lehetne folytatni, de terjedelmi okokból egyszer muszáj pontot tenni a cikk végére.

Például most.

Nem hambi, fagyi

Sly, azaz Sylvester Stallone eddig ugyan nem fantasztikus színészi kvalitásai miatt vált népszerűvé, sokkal inkább ízléses vérfoltokkal tarkított bicepszéért vagy kutyákra emlékeztető mimikájáért, de most végre kiderült, hogy komolyan veszi azért a szerepekre való készülést is. (videó legalul)

Sylvester és a 109-es Siófokon

A MÁV Nosztalgia  Stefánia vonatán sikerült elcsípnem, de nem a korhű ruhába bújtatott utasok között, hanem a masinisztaállásban.

Sly nem riad vissza attól sem, ha vér helyett gépzsír és olaj csillog az izmain

A túra egyébként a Nyugatiból indult, a végállomás pedig Siófok volt, az ottani Stefánia-fesztivál részeként. 

Gőzmodonnyal, versteht sich.

És persze Stallonéval.

Na meg korhű ruhába öltözött figurákkal.

Stallonené vagy Götz Anna?

Na ez a fapados, nem a légitársaságok

Persze vannak nagyon elegáns vagonok is.

De a lényeg, jegyzék nélkül nem fizetünk!

109.109

Siófokon.

Kifejezetten vicces volt a túra, a fapados részleg még érdekesebb is volt, mint az elegáns, van étkezőkocsi is, nem csúcsgasztronómiával persze, de elfogadható kajával, az élmény része. Siófokon pedig elképesztő tömeg fogadta a gőzmozdonyos szerelvényt, ahogy az a videón is látszik. (Senkit ne tévesszen meg, hogy Sly magyarul is megszólal a videón ez már a szinkronizált változat :)) 

Fotók és videó: granturizmó!