Ahogy arról korábban beszámoltam, az elmúlt hétvégén belevágtam életem első hegymászó-kalandjába, ami több szempontból is különlegesnek ígérkezett.
Egyrészt semmi előzetes tapasztalatom nem volt, max hétvégi kirándulások néha-néha, emiatt a felszerelés beszerzése is különleges dilemmát jelentett, mi kell és mi nem kell, nyári vagy téli cuccok, milyen lesz az idő, kell-e váltócipő és hasonló kérdések merültek fel. Az erőnlét is egy jelentős kérdőjelet jelentett, oké, hogy van némi sportmúltam és -régebben- állóképességem, az utóbbi egy évben nem sok testmozgás volt mögöttem, miközben az ikaland weboldalán azt írták, hogy "csak akkor jelentkezz a túrára, ha nem okoz gondot hazai hegyek között 30 km gyaloglás". Hát már hogyne okozna gondot!? (főleg közvetlenül a BalatonSoundról érkezve...)
Kb 7 óra uatózás után érkeztünk meg Hinterbichlbe, az utolsó faluba, Lienztől nem messze. Megkezdődött a készülődés, az autókat nem lehet feljebb vinni, így innen mindent magunkkal kellett vinni, amire szükség lehet. Még egy utolsó gyors bevásárlásra maradt idő a közértben, bár a menedékházban is lehet kaját venni, de ki tudja milyen áron és mit. Megérkeztek a túravezetők is kis késéssel, Erőss Zsolt és Horváth Tibor. Az első szakaszt egy mikrobusszal tettük meg, a meredek és poros úton fel lehetett volna ugyan gyalog is jutni (ahogy ezt a csoportból páran vállalták is), de maradt még bőven ezután is másznivaló, ráadásul a nagy hátizsákomat is vittem, hogy nehogy lent hagyjak valami nélkülözhetetlen dolgot. 2100 méterig vitt fel a kisbusz (a retúrjegy 20 euró), innen már csak gyalogolni lehet, nincs több könnyítés. Délután indulunk neki, de az első napra "csak" ez a 850 méteres szintkülönbség megtétele a feladata a Defregger menedékházhoz, ami majdnem 3000 méteres magasságban várja, hogy végre feljussunk a köves, sziklás terepen. Szerencsére nem csak én veszem nehezen a levegőt, mások is küzdenek a tereppel, az emelkedővel és a ritkább levegővel, Erőss Zsolt legnagyobb problémája a januárban térd alatt amputált lábának törölgetése és szellőztetése, folyamatosan beleizzad a szilikontokba. Mint mondja, remélhetőleg őszre megtanulja a csonk, hogy nem kell izzadni, ekkorra tervezi következő Himalájatúráját.
3-4 óra alatt azért sikerül felverekedni magunkat a menedékházig, ahol már a hó birodalma is elkezdődik. Semmi komfort nincs, a csapból csak jeges víz folyik, a legfelős szinten található hálóterembe felbotladozunk, a magam részéről ezzel be is fejeződött az első nap, vacsora nélkül elalszom, kell is a pihenés, másnap (vasárnap) kora hajnalban, 5-kor lesz az ébresztő és indulás a csúcsra, ami további 700 méter szintet jelent, végig a gleccseren és havon.
Folyt.köv.
Utolsó kommentek