granturizmó!

 Ilyenkor télen, főleg a karácsony előtti hektikus rohangálásban mindig elfog a vágy, hogy visszatérjek az egyik legbékésebb és leginkább autentikus kirándulásom színhelyére, Laoszba.

Ez a jelentéktelen ország még ahhoz sem elég fontos, hogy elfoglalják a szomszédok, Thaiföld vagy Vietnam, de még a gyarmatosítók számára sem volt elég vonzó. Viszont a legtöbbet bombázott ország cseppet sem irigylésre méltó címét megszerezték a vietnamiaknak köszönhetően, akik itt próbáltak bújkálni az amerikaiak elől a háborúban. Délkelet-Ázsiában gyakorlatilag egyedüliként még csak tengerpartja sincs, csak a Mekong folyik rajta keresztül. Van viszont rengeteg nagyon kedves ember, finom ételek, varázslatos érintetlenség és semmi tömegturizmus. Egy nagyon kedves, gyermekkori barátomat látogattam meg az NégyEzersziget (Si Phan Don) vidékén, akinek nagyon remélem, hogy hamarosan a fantaszikus Phaidon kiadónál megjelenő laoszi fotóalbumáról is beszámolhatok itt. A laoszi infrastruktúra fejlettségéről csak annyit: a szigeten se villany, se utak, csak egy döngölt földút, ezen kellett 45 percet gyalogolnom, amíg megtaláltam szállásadója, Bun Tip házát. Előtte egy órás csónakút volt Ban Nakasan faluból, ahova a "nagyvárosból", Pakséból 4 órás buszozás árán lehetett eljutni. Ebből egyébként 3 és felet a platós kisteherautóból padok segítségével kialakított busz mögött, a lökhárítóra hegesztett vason állva tettem meg, a tetőcsomagtartóba kapaszkodva. Bent már nem volt hely. Fél órára pedig felengedtek a tetőre, a zsákokra fekhettem. Visszafelé pedig a teljesen üres Pakséban kellett töltenem az egész napot, mert csak így volt busz a fővárosba, Vientianba, amin - persze egyetlen fehér emberként -  aztán egész éjszaka kavargtunk a szerpentineken, amíg végre megérkeztünk, és így az ország egyetlen olyan automatájához sikerült eljutnom, ahol külföldi bankkártyát is lehet használni pénzfelvételre. Addigra ugyanis már csak másfél dollár volt a zsebemben, vésztartalékként. Fotók és tovább sztorik később, most egy hangulatvideó az országról, benne egy keresztelő és ünnepi műsorra készülő iskolások Luang Prabangban, banánlevélben sült gyömbéres hal sütése Bun Tippel és családjával Don Det szigetén.

 Csütörtök reggel indulok újra Karintiába, ami az egyik legjobb hely adventi kalandozáshoz szerintem.

Addig is egy videó és néhány fotó a tavalyi utamról, benne karintiai specialitások, villachi karácsonyi hangulatok.

És még egy pár fotó: 

Szerinted hol a legszebb az adventi időszak?

Ma este a 9h-től a radiocafén a granturizmó!-ban Legát Tibor a vendég, aki a budapesti tömegközlekedés történetének szakértője. Ezzel kapcsolatban harmadik könyve jelent meg most, ezúttal társszerzőként, Számos villamos címmel, amiből mindent megtudhatunk a budapesti villamosozásról, igazi szórakoztató és érdekes olvasmány, vagy akár lapozgatnivaló. Könnyen emészthető, de mégis alapos munka. 

"Ne szálljon fel, ha a lámpa ég!" - vagy a berregő szól, alaposan megváltoztak a szokások az elmúlt száz évben, de egy dolog örök: a villamos sárga. Vagy az sem volt mindig sárga?

Nektek melyik a kedvenc villamosotok és miért?
Nekem a 17-es, nagyon fapados és lassú volt mindig is, de tetszett a Margit hídnál a végállomása, ahol szegény büfést halálra idegesítettük edzés után (a Komjádi uszodából érkezve) a hülye kérdéseinkkel, még néhány évvel korábban, kisgyerekként, pedig a trafik kínálata is ámulatba ejtett, az ócska fröccsöntött játékaival.

Fotók: Számos Villamos

Remélem nem csak én vagyok vele úgy, hogy egyszerűen nem tudom megunni ezt a várost, de ha valakinek esetleg elege lenne már a NYC-vel kapcsolatos posztokból, akkor is érdemes megnézni ezt a zseniális videót. Légi felvételeket láttunk már bőven, de itt az egész film egy kis repülő szerkezetről készült, távirányítással:

 És ez a felszerelés.

De nem csak a városban repkednek a fiúk:

Németország és Prága:

És egy kis alpesi örömködés, a zenét valószínűleg azóta már ők is megbánták:

Testvérblogunkon, a Világevőn most prémium fotókönyvet nyerhetsz a DigiLabor.net felajánlásával!

Hogy mi van ott? Először is meleg. Nagyon meleg. És persze egy focivébé, a 2022-es. Amihez olyan lenyűgözően szép stadionokat építenek, hogy még úgy is rettenetesen izgalmas úticélnak tűnik, hogy nem vagyok focirajongó. (a másik friss győztes, a Oroszország egyik főszerepet kapó stadionjában, a Luzsnyikiben már jártam egy BL-döntőn)

Ilyenek lesznek:

És ilyen Doha, amikor nincs foci: