Hajnali kelés, minden túra legszörnyűbb része az eleje: pakolás az utolsó pillanatokban, semmi sincs meg, amire szükség lenne (pedig az előző napokban, hetekben mindig előkerült és útban volt, amikor nem kellett), gondolkodás, hogy van-e értelme elcipelni a dögnehéz fotósállványt, na meg minek jött ilyen korán a taxi. Ja, hogy nem is olyan korán, már rég kint kéne lennem az utcán?
Aztán a repülőút már egész kellemes, még egy tűrhető hortobágyi palacsintát is adnak meglepetésre. És persze a hajnali kelés ahhoz kell, hogy az az 5 nap tényleg 5 nap legyen, és nem 4 és fél. Hajnalban még csekkolom, hogy fogad-e gépeket a Keflavíki reptér, úgy tűnik, minden rendben. Az Eyjafjallajökullről ugyan kevesebb hír szerepel mostanában már a sajtóban, de továbbra is zajlik a kitörés, bármi megtörténhet.
Nagyban is megnézhetők a képek rákattintva!
Aztán az első "meglepetés", az itthoni 25 fok, napsütés után elég furcsa az 5 fok, esős idő. Na de éppen ezért szeretjük Izlandot, mert más, mint otthon. És tényleg más, de nagyon. A reptéren már vár minket a busz, egy terepbusz, ami nem csak vidáman néz ki, de amint kiderül, bőven be is tudja bizonyítani, hogy nélkülözhetetlen. Izlandon ugyanis nem nagyon figyelnek oda az utak állapotára, ami érthető is, hiszen időnként úgyis elöntené a láva a legszebb autópályát is. Ezért aztán inkább megmaradnak a sima országutaknál, na meg igen gyakran a földutaknál.
Nem vesztegetjük az időt, irány az első vulkanikus élémény, egy geotermikus mező megtekintése, itt tanulom meg az egyik kedvenc szavamat, az iszapfortyogót :) a két túravezetőtől, Gergőtől és Leventétől. (ahogy az előző bejegyzés kommentjeiből kiderülhetett, szokásom ellenére ezúttal nem önállóan indultam neki a kalandnak, hanem egy olyan irodával, ami alkalmasnak tűnt arra, hogy a kiszámítható és dögunalmas program helyett valami jót kínáljanak. hallottam róluk jókat, de azért aggódtam rendesen előre, hogy mikor lesz elegem a "csordaszellemből", végül nagyon kellemes csalódás lett a dologból.)
Fortyogtak az iszapfortyogók rendesen, és persze különleges színek is voltak bőven a környéken, a vulkanikus eredetű gázoknak köszönhetően. Nem ártott volna egy kis napsütés sem, de az izlandi mondás szerint, ha rossz az idő, az nem jelenti azt, hogy nem lesz még rosszabb. És ez a következő napon a hamuesővel meg is valósult.
Vissza a buszba, Jói, azaz Johannes a sofőr, akiről még lesz majd szó, szerencsére nem a szokásos hideg északi típus megtestesítője, kellőképpen őrült volt ahhoz, hogy szerezzen sok-sok vidám pillanatot. Irány a főváros, Reykjavík. Izland is vízfejű ország, hiszen a lakosság közel kétharmada a fővárosban él. Más kérdés, hogy még így sem tűnik nagyobbnak Reykjavík egy magyar kisvárosnál, hiszen a teljes izlandi népesség éppen csak meghaladja a 300 ezret, miközben a területe magyarországnál kb. 10 százalékkal nagyobb. Tömeg és dugók tehát nincsenek, csak nyugalom, és egy kellemes kis büféétterem a kikötőben, ahol -az ország legjobb homárlevese mellett- bálnahúst is grilleznek. Erőteljes gasztronómiai érdeklődésem miatt szóba sem jött, hogy ne kóstoljam meg, kifejezetten finom, kicsit olyan, mintha egy jóféle marhahúst enyhe halaromával látnánk el. A leves előtte pedig egészen fantasztikus volt, emlékeztetett a thaiok kókusztejes, enyhén csípős leveseire.
A finom ebéd után ideje volt működés közben is meglesni a bálnákat, és végre az is kiderült, hogy nagyon is indokolt volt elcipelni magammal szinte minden téli ruhámat. Az óceánon még sokkal hidegebb van, természetesen az eső sem marad el, viszont sikerül jónéhány bálnát meglesni, ha nem is kéket, de azért nem csak a delfinméretű törpebálnákat látunk. A sikeres hajókirándulás után pedig irány a szállás, Hella város közelében egy lovastanyán, persze a világtól elzárva, de kultúrált körülmények között.
Következik a következő nap :) Vízesések, hamueső, skanzen, zord sziklák és tengeri madarak és megkövesült trollok. Na meg az első találkozás a kitörésben levő vulkánnal!
Utolsó kommentek