2010.07.01.
22:44

Írta: granturizmó!

Felkészülés a gleccsertúrára - bevásárlás

Biztos viccesen hangzik komoly(abb) hegymászóknak-túrázóknak egy 3666 méteres csúcs tervezett meghódítása,  de nekem ez lesz az első csúcsom, persze leszámítva mondjuk a János-hegyet :)
Ráadásul Erőss Zsolttal egy kötélen, csak nem állhatok meg tízpercenként nyafogni, hogy elfáradtam, üljünk le kicsit pihenni.

Így aztán izgalmas a felkészülés is, persze a fizikai felkészülés talán sokkal fontosabb lenne, de egy jó kis bevásárlás több izgalmat tartogat és közben az ember végre úgy érezheti, hogy valami nagyon hasznosat vesz, még akkor is, ha nagyon drágán.

Mert a túrázás (is) olyan hobbi, amire végtelen sok pénzt el lehet költeni, és még annál is többet. Profin fel van építve a dolog, már az alapmodellek is mindig jó drágák, de persze azonnal rendelkezésre áll egy kicsit jobb, teherbíróbb, profibb, vízlepergetőbb, mégtöbbfunkciós, modernebb, levegőáteresztőbb, rezgéselnyelőbb, újabb, jobb anyagból készülő, tartósabb. Vagy egészen egyszerűen csak szebb.

Ezúttal sikerült egy jó kis 20 literes hátizsákkal, egy -egyáltalán nem gleccsertúrázáshoz való- túranadrággal, túrabottal, lélegzős kamáslival és mikroszálas szupertörölközővel távozni a boltból. De sokkal hosszabb lenne felsorolni, hogy mi minden maradt ott, ami szintén nagyon vonzónak és létfontosságúnak tűnt :)

Remélhetőleg hasznos beszerzéseknek bizonyulnak...

6 komment

Címkék: vásárlás felszerelés utazás ausztria ruha hegymászás kirándulás hegyi hátizsák hegy törölköző kalandtúra erőss zsolt grossvenediger kamásli túrabot

A bejegyzés trackback címe:

https://granturizmo.blog.hu/api/trackback/id/tr872124231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

politoxikomán 2010.07.02. 12:40:49

A Deuter zsákok nagyon jók, de ilyen kicsiből felesleges ennyire drágát venni, ezt nem terheli meg annyira az ember, hogy ne bírja (vagy kényelmetlen legyen) a feleannyiba kerülő pl. decathlonos zsák. Vagy akár egy kínai vacak.
A lélegző kamásli egy marhaság, az impregnálást folyton pótolni kell rajta, de a hótól pár óra alatt akkor is beázik. Remélhetőleg a fontosabb részeken azért "rendes", vízzáró a cucc. Mondjuk gleccsertúrán nemigen fog kelleni kamásli. Ellenben muszáj, hogy legyen normális bakancsod és hágóvasad...

kekut 2010.07.02. 13:19:24

Ilyen kicsi zsákot nem csak ilyen drágán, de egyáltalában sem érdemes venni. Egy nagyobb zsákba is lehet kevesebbet pakolni, és ugyanolyan könnyű és kényelmes lehet. Ha viszont nem fér el a cuccod, mert 20 liter a zsák, akkor majd szívod a fogad...
A lélegző kamásli tényleg egy marhaság, mondhatnánk parasztvakítás...
Jó túrát!

evernever 2010.07.02. 14:05:51

Remélem a 20 literes zsákot a "csúcstámadásra" viszed, mert szerintem is kevés lesz!

granturizmó! · http://granturizmo.blog.hu 2010.07.02. 21:11:48

@politoxikomán: @kekut: @evernever: köszi, hasznosak a tippek, ezeket már megvettem, szóval nem cserélem le már kínai ócskára, bár olcsó hátizsákom szakadt már el kis terhelés mellett is, vagy ment tönkre cipzárja.
és valóban csak a csúcstámadáshoz viszem, amúgy van nagyobb zsákom. meg rendes bakancsom is, az be is vált nagyon, hágóvasat pedig kapok ott.

Zöldági 2011.02.12. 18:54:11

Ne haragudjatok, de ez HORORR!
Elvisztek pénzért túrákra olyan embereket, akiknek a fizikai felkészültségéről nem vagytok meggyőződve???
Mi ez???
Szerencsétlenek, azt hiszik ez az extrém túra..
János-hegyen volt...Megáll az ész!!

Miért csináljátok, pénzért.
A KURVÁK, akik csak a pénzért csinálják!!
süti beállítások módosítása