2010.09.17.
19:00

Írta: granturizmó!

Szálló kakukk fészkére - svéd hotel a lombkoronában

 Sosem volt amerika gyermekkorom emlékeit idézi fel ez a svéd hotel, ahol még a legkomolyabb felnőttekből is előrobban az indiánosdi (vagy éppen kovbojosdi), ha megérkezik a Treehotelbe

És hogy hol van a hotel? Ott a fák között lóg, ez éppen a tükrös külső falakkal ellátott szobája, ami ilyen módon még inkább beolvad a környezetébe.

Lappföld svéd részén, konkrétan a semmi közepén nem sok dolog fogja elvonni a figyelmet a természetről (ellentétben a japán műanyagkoporsóhotellel), és a természet sem fog panaszkodni a betolakodókra, a legnagyobb gonddal hozták létre a treehotel néhány szobáját a fák között, amik még dizájnban is igyekeznek beilleszkedni a környezetükbe, például hatalmas madárfészket formázva. Egyelőre 4 szoba -köztük a 4x4x4 méteres tükrös kocka- várja a vendégeket, akik csak a legszükségesebb holmijukat viszik fel a fára magukkal, összesen körül-belül 20 szobát terveznek, de elkészült már a szauna is.
(árak: 3500 koronától (kb. 100 ezer forint) felfelé)

További fotók a szobákról és a tervezés/építés fázisairól:

 

23 komment

Címkék: utazás hotel svédország szállás erdő

A bejegyzés trackback címe:

https://granturizmo.blog.hu/api/trackback/id/tr922263610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elstron 2010.09.17. 21:25:05

Modoros, újgazdag városi suttyóknak tökéletes :)

UB 2010.09.17. 22:24:53

Jól néz ki a tükörfal, de sajnos nem való természetbe!
A madarak nekirepülnek mert nem látják, a területüket védő hímek pedig végkimerülésig küzdenek a tükörképükkel. Már jóval kisebb tükör is ilyen gondot tud okozni, láttam már barázdabillegetőt, széncinegét autó visszapillantótükrén vergődni.

ziza133 2010.09.17. 23:56:41

"a területüket védő hímek pedig végkimerülésig küzdenek a tükörképükkel."

LOL :DDDD
Istenverte hulyek neha az allatok :DD DE szetrohogom magam rajtuk :DD

pappito · http://pappito.com 2010.09.18. 03:59:32

ilyen van itt nálunk is, étteremmel:
www.yellowtreehouse.co.nz/

a yellow pages reklámprojektje volt

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2010.09.18. 06:08:43

a "fényképek" egy része fotoshop...

Licus 2010.09.18. 07:13:52

Re tükörszoba: Ennek létezik klassz budapesti megfelelője - egy tizenvalahány éves ?hatemeletes irodaház a Mészáros utcában, a Déli pu. sineihez közel. Ívelt homlokzat, csupa tükröző üveg, fal v díszítés nem látszik ki. Arra lakom és mindenféle napszakban láttam már, sosem ugyanaz - illetve az épület szinte nem is látszik, csak az, amit visszatükröz: az ég, a fények, a felhők (az íve miatt még jobb is, mind a tükörkocka). A legjobb modern irodaház Pesten!

[nikk] 2010.09.18. 08:06:28

Istenverte hülyék néha az emberek. Elokádom magam rajtuk.

Ahol még van egy kis zöld, és van egy kis hely, oda gyorsan be kell erőszakolni valamit, tönkretenni a környezetet.

magyar bucó 2010.09.18. 08:16:54

@Licus: Persze, egy sűrűn beépített területen. De nem az erdőben.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.09.18. 08:25:19

Napsütésben mindig olyan jól néznek ki ezek az "faházak", de milyen lehet ott esőben, viharban? Nem hajladoznak a fák?

granturizmó! · http://granturizmo.blog.hu 2010.09.18. 09:12:16

@baowah: ez nagyon jó, köszi, megpróbálok elmenni!

granturizmó! · http://granturizmo.blog.hu 2010.09.18. 09:13:21

@UB: jogos, de egészen biztos, hogy találtak erre valami megoldást, ez azért egy széles körben ismert probléma, itt meg a tervezők igencsak odafigyeltek a természetre a tervezésnél, például a wc is valami nagyon tudományos és kímélő megoldás.

ineralisi · http://degzfigyelo.blog.hu 2010.09.18. 09:37:46

@[nikk]: te miről beszélsz, ember? komolyan nem vágom.

a magyarországi helyen voltam, az fasza.

tcom 2010.09.18. 09:48:17

A fák sem sínylik meg biztosan. =;-(

Tuvalu 2010.09.18. 10:31:46

@ineralisi:
A magyar hely melyik faluhoz van közel? Áttúrtam a netet de a helyszín kicsit homályban van azt leszámítva hogy Börzsöny.

HAB 2010.09.18. 11:43:41

Hú egy ilyen faszállodába elmennék egyszer, a magyar szerintem még izgibb

átlátó 2010.09.18. 11:56:06

Egyszer majd jön arra egy "stíles", aki néz föl. :) Vagy a szélvihar nem figyel...

WonderCsabo 2010.09.18. 12:39:20

Jól szétbasszák az érintetlen természetet ezekkel a randaságokkal...

pdstudio.info · http://www.pdstudio.hu/ 2010.09.18. 13:12:18

Egy ház nem attól lesz jó, hogy a természet közepében van és beleolvad, hanem hogyha távol van tőle és ráadásként még nem is bassza szét. Ez annyira felesleges, rondaszar hogy kifejezni nem lehet.

ineralisi · http://degzfigyelo.blog.hu 2010.09.18. 13:46:37

@Tuvalu: Pontosabban én sem tudom, autóval vittek, ameddig lehetett, nem figyeltem az utat. Telefonálj oda, gondolom, útbaigazítanak. Amikor én voltam, (kb két éve), nem úgy tűnt, h nagyon nagy dobra akarják verni a dolgot, amit részemről teljesen meg is értek.

A fanyalgóknak csak annyit, h soha nem jártak azon az "érintetlen" tájon, sem Svédországban, sem Magyarországon, szal észre sem veszik, h oda valaki épített valamit, egy turistaházat vagy akármit, ahogy az emberek 99,9%a sem. A helyieknek, az erdő tulajdonosának, stb viszont munkalehetőség. Akik egy-egy ilyen projektben részt vesznek, azok nagy része ott él a környéken. Továbbra sem látom, hol a környezetrombolás, hacsak a trollkodást nem vesszük annak.

A svéd hely egyébként mind Keminél, mind Rovanieminél délebbre van, szal mindkét város lakói kapkodnák a fagyos, szúnyogban igen gazdag levegőt, ha a "semmi közepét" meghallanák, mert saját véleményük szerint ők nem is laknak "annyira" Északra. Sokkal Északabbra is vannak még városok, pl Rovaniemitől Nordkapp még majd' 700km, egyenesen fölfelé.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2010.11.22. 21:26:15

Ohh, bökje meg, mér' nem hamarabb írtál róla, hát ott laktunk a közelében, megnéztem volna.
@ineralisi: izé, ha ot fagyos a levegő, akkor nincs már egy darab se a szúnyogokból, lol.Viszont nyáron előfordul persze, főleg melegebb időben az erdőkben, meg vízparton is, de nem veszélyes.Amúgy igaz, van még jó néhány város északabbra is, norvégoknál, ruszkiknál.Remélem eljutunk majd oda is egyszer...
süti beállítások módosítása